Kik vagyunk?
A Lithuanian Fund for Nature (LiFN) az első litván környezetvédelmi szervezetek egyike, amelyet 1991-ben alapítottak. A szervezet a ritka és veszélyeztetett fajok védelmére, illetve élőhelyük újjáteremtésére szakosodott. Emellett a szervezet rendszeresen szervez kampányokat és eseményeket iskolás gyerekek számára. Ezen programok célja, hogy a gyerekek jobban megismerjék a környezetet, amelyben élnek, sokkal több figyelmet fordítsanak a természetre és a környezetszennyezés hatásaira.
Munkásságunk
Szervezetünk jelenleg 4 nagy projektben vesz rész. Az egyik ilyen projekt a Litvániában található tőzeges területek helyreállításával foglalkozik. A nedves tőzeg ugyanis szerepet játszik a szén-dioxid megkötésében. A másik projektünk az Osmoderma eremita nevű ritka bogár védelmére irányul. Mivel ez a bogár kizárólag nagyon régi tölgyfákban él, azzal együtt, hogy ezt a fajt törekszünk megvédeni, a régi fákat is megmentjük a kivágástól. Emellett már az elmúlt évek során is igyekeztünk felhívni a figyelmet egyes fajok túlhalászására, szeretnénk, ha átmenetileg békén hagynánk őket és helyettük más kerülne a tányérra.
Game on!
A Lithuanian Fund for Nature hamarosan utcai eseményeket szervez a litván fiatalok számára. Emellett arra ösztönzik az ifjúsági nagyköveteket, hogy olyan ötletekkel álljanak elő, amelyek pozitív változást hoznak magukkal, valamint szólítsák fel a politikusokat, hogy ezen ötletek figyelembevételével járjanak el.
Szlovák partnerünkkel, a BROZ-zal együtt geocaching challenge-t fogunk szervezni, a Latvian Fund for Nature nevű szervezettel együtt pedig kidolgozunk és publikálunk fesztiválszervezők számára egy tájékoztatót arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a nagy nyári eseményeket fenntarthatóbb módon megrendezni.