Partnerek

Milvus Csoport

Kik vagyunk?

A „Milvus Csoport” Egyesület egy nem kormányzati civilszervezet, amely madár- és természetvédelemmel foglalkozik. Természetvédelmi, oktatási, kutatási és tanácsadási tevékenységet végez annak érdekében, hogy Románia a madarak, a vadvilág és az emberek számára egyaránt jobb hellyé váljon.

Munkásságunk

A Milvus Csoportot 1991-ben alakult. Kezdetben a Román Madártani Egyesület (Romanian Ornithological Society; BirdLife Romania) részeként tevékenykedett, majd miután nemzeti és nemzetközi projektek kezdeményezésével és koordinálásával, valamint tevékenységi köre kiszélesedésével, 2001-ben független szervezetté vált. Programjaink tudományosan megalapozottak, szakemberek koordinálják (tagjaink közül sokan biológusok, PhD hallgatók, biológia és ökológia szakos hallgatók), emellett önkénteseket is bevonunk.

Game on!

A szervezet azt szeretné elérni, hogy olyan világban éljünk, ahol az emberek valódi harmóniában élnek a természettel, nem zsákmányolják ki és ahol a természet nagyfokú megbecsüléssel bír és mindenki ennek megfelelően viselkedik. Mindenki azon dolgozik minden egyes nap, hogy megőrizzük Románia természeti örökségeit. Mindezt úgy visszük véghez, hogy igyekszünk felhívni az emberek figyelmét, megvédeni a veszélyeztetett fajokat és a természetvédelmi irányvonalak befolyásolásával törekszünk törvényeket betartatni. A „Milvus Csoport” legfőbb tevékenységei között szerepel tehát, hogy több román ifjúsági nagykövetet kineveljen, emellett pedig országszerte törekszik a tudatosság növelésére, „Vissza a vadonba” táborok szervezésére, lobbitevékenységre és a projekt termékeinek népszerűsítésére.