Products

Nemzetközi GeoQuest

„Kimentem a vadonba, mert tudatosan akartam élni. Maradéktalanul ki akartam szívni az élet velejét. Elpusztítani mindazt, ami nem volt Élet,Hogy ne a halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem éltem.”– Henry David Thoreau, amerikai költő, esszéíró, filozófus, a transzcendentalizmus egyik vezető alakja.
Kaland: a történelem során az emberiség fejlődésének egyik legfőbb mozgatórugója. Marco Polo utazásaitól kezdve egészen a világot először körülhajózó Ferdinánd Magellánig, fajunkat mindig is vonzotta – még ha félt is –, hogy felfedezze az ismeretlent, világot lásson, szétnézzen a háza, faluja, országa határain kívül is. A kaland egyben kutatás is: keressük, hogy a föld miben segítheti a fejlődésünket.

A geocaching szabadidős tevékenység, amely pontosan a fent említettekre épül: arra, hogy kalandvágyunknak eleget tegyünk, azaz ismert határaink mögé nézzünk.
A geocaching során a résztvevők GPS (Global Positioning System), mobiltelefon vagy más navigációs eszköz segítségével a világ minden táján elrejtenek, illetve megkeresnek edényeket, ún. „geodálákat” vagy ’ládákat” bizonyos koordinátákkal bemért helyeken.

A „Game on” projekt létre fogja hozni a Nemzetközi GeoQuest programot, amelynek segítségével bemutatják, melyek az éghajlatváltozás különféle hatásai és hogyan jelennek meg ezek a környezetünkben. A GeoQuest kihívásban szerepelni fognak éghajlatváltozással kapcsolatos rejtvények, és szó lesz arról is, hogy milyen hatást gyakorolnak a partnerországokban lévő emberekre, városokra és ökoszisztémákra.
Minden kalandornak lehetősége lesz megoldani ezeket a feladványokat. A kincshez vezető úton a környezetükben megtalálható különböző nyomok lesznek segítségükre.

A tevékenység célközönsége az a több mint 100 000 természetimádó, akik már „geocachingeznek” a partnerországokban. A rejtvények, a sok-sok felfedező út (amelyek
közül néhány a városokon keresztül vezet majd) és a nemzetközi szemlélet célja, hogy a geocaching a fiatalok körében is egyre népszerűbbé váljon. A geocaching kihívás jó lehetőség arra, hogy egy összetett probléma különféle darabkáit (nevezetesen a klímaváltozás természetre és emberekre gyakorolt hatásait) egészben lássuk. Emellett pedig tapasztalunk és tanulunk is.

A projektet a BROZ szlovák partner fogja vezetni.

 

Photo by Unsplash